Subscribe Us

header ads

Kérdeztünk a fogadóórán

 2011. május  6-án péntek délután tartotta, első fogadóóráját a képviselő testület. Tudomásunk szerint Vácrátóton ilyenre még nem volt példa! Ha ez a honlapunk által felvetett problémáknak köszönhető, akkor már érdemes volt dolgoznunk.

Sajnos az érdeklődés nem volt kiemelkedő (amíg mi ott voltunk senki más nem jelent meg!). Ez azonban lehet, hogy csak annak köszönhető, hogy a fogadó óráról szóló tájékoztatás a hivatalos honlapon egy nappal a fogadó óra előtt jelent meg, míg az újságban is csak egy mondat megemlítésével hirdettek meg.

Reméljük az önkormányzat a továbbiakban javít kommunikációján, s a lakosok hamarabb tudomást szereznek egy ilyen kezdeményezésről.

Mi természetesen készültünk és összegyűjtöttük azokat a kérdéseket amiket Önök nekünk küldtek, illetve amelyek bennünket foglalkoztatnak. A kérdéseket átadtuk, a képviselők pedig ígéretet tettek arra, hogy legkésőbb a következő fogadóóráig (azaz reméljük a jogszabályban előírt 30 napon belül) megválaszolják. Várjuk az önkormányzat válaszát. Alább olvashatják a szerkesztőségünk által benyújtott kérdéseket.


Tisztelt Képviselőtestület!

Várjuk válaszaikat az alábbi kérdéseinkre. Természetesen ezeket is meg fogjuk jelentetni a www.vacratot.info oldalon. Egyben kérjük nyilatkozatukat, hogy mikorra várhatjuk a válaszokat.


Kérdések Vácrátót Önkormányzatához.


1. kérdés: Mikor került megpályáztatásra a Vácrátóti Hírmondó szerkesztése? A jelenlegi cég mennyiért készíti az újságot?


2. kérdés: Mikor tervezik a 2011. évi testületi ülések jegyzőkönyvének feltöltését a hivatalos honlapra?


3. kérdés: Miért nem teszik fel a honlapra az önkormányzati SZMSZ-t? Sok kérdésre választ kaphatnánk belőle.


4. kérdés: Mikor tervezik frissíteni a honlapon a Vácrátóti Hírmondót! Még mindig a karácsonyi szám van fenn.


5. kérdés: A legutóbbi Hírmondóból nem kaptunk választ arra, hogy mennyi a fizetése a jegyzőnek, pedig  a 2011.02.17-i testületi ülésen elhangzott, hogy az újságban kapunk rá választ.


6. kérdés: Mikor lesz  használható a Széchenyi úton lévő zebra, legalább reggelente és délután, amikor hozzák viszik a gyermekeket a szülők?


7. kérdés: Miért nem kíván az önkormányzat új pályázatot kiírni a jelenlegi patika új üzemeltetésére?


8. kérdés: Miért nem számol be a polgármester a testületi üléseken a lejárt határidejű határozatok státuszáról valamint az előző testületi ülés óta eltelt időszak eseményeiről


9. kérdés: Miért nem készít az Önkormányzat video felvételt a testületi ülésekről? Ez már Őrbottyánban is működik!


10.kérdés: Tervezi-e az Önkormányzat az égetési rendelet megváltoztatását?


11.kérdés: Tervezi-e az Önkormányzat az „árokásós” rendelet megváltoztatását?


12.kérdés: Az elnyert csapadékvíz pályázatból miért csak a Szabadság út-Csokonai utca-Kossuth utca-Ságvári utca -Patak utcákkal foglalkoznak? A többi utcában marad a jelenlegi helyzet?


Vácrátót, 2011. május 06.


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések